2.nap

Csütörtök 17.00 óra. A kaputelefon csengője felbúgott, jelezvén, hogy Bobek, ahogy előzőnap megbeszéltük, értem jött. Mivel ma ő is szerepelni fog, szülei kiváncsiságtól hajtván elkísérték fiukat a fesztiválra. Így hát négyesben útnak indultunk Kamocsa felé. Az idő ma is kellemes volt, de tanulván az előző napból, hoztam magammal melegebb ruhát. Éjfél után eléggé lehűlt a levegő és bizony hajnal felé fáztam egy kicsit. 17.30 órakor megérkeztünk Kamocsára. A formalitások után autóval együtt beengedtek bennünket a kemping területére, mivel hátul ott lapult Bobek dobfelszerelése. Miután leparkoltunk, persze hűs helyet keresve, mindenki ment a saját útjára, tudván, hogy úgy is a Roland Stage-ben fogunk majd nemsokára kikötni.
A rendezők számlájára írandó, annak ellenére, hogy rengeteg együttes volt a fesztiválon, pontosan 110, műsorok a lehető legpontosabban kezdődtek. Így aznap is 18.00 órakor már a színpadon hangolt az első blues formáció egy Second Band névre keresztelt szlovák együttes. Mivel a hangoláskor blues standardok egy-egy része hangzott el, letáboroztam, hogy meghallgassam, mit játszanak majd a srácok. A tagok nevét nem tudtam megjegyezni, mivel egy kis időre még az elején el kellett ugranom és mire visszajöttem, már megtörtént a bemutatkozás. A zenekar hagyományos felállásban lépett színpadra: gitár, dob, basszusgitár, szájharmonika. A nyitó számuk az ismert CALDONIA volt. Elég tűrhetően adták elő. Jónak igérkezett így első hallásra a szájharmonikás és a gitáros. A második szám szünet nélkül követte az elsőt és ez egy rock and roll, a HEARTBREAK HOTEL volt blues stílusba átdolgozva. Remek átdolgozás volt. Szép gitárfutamok és remek herflis produkció jellemezte a számot. Jó kis 12 ütemű bluesocska kerekedett ki az egészből. Ezután a szám után stílusváltásnak voltam fültanúja. A következő számban a funky, rock, soul, jazz és blues egyveleg volt a domináns. Felejthető volt számomra. A következő zeneszám egy Dixon standard, HELP ME címmel, mely egy újabb 12 ütemű blues volt. Ez aztán megtette hatását, mivel egyre nagyobb közönség lett a sátor alatt. Ezt látván a zenekar, még jobban rákapcsolt és hatalmas gitár és harmonika szólókkal tarkították a számot. A szám után egy kis hatásszünet következett, melyet hangolásra és beállásra használtak ki a srácok, hogy pár perc múlva egy fergeteges boogie-woogieval táncra késztessék az amúgy is lelkes és idővel megszaporodott közönséget. A szám címében nem vagyok biztos, ha jól hallottam, akkor a ONE, TWO, THREE volt, ha mégsem, úgy elnézést kérek mindenkitől. A szám végén hatalmas tapsot kaptak és látszott rajtuk, hogy a kezdeti lámpaláz végleg köddé vált. Bizonyítván eme sejtésemet rögtön egy örökzöld számmal a GET BACK-el kápráztatták el a közönséget. Ez a nyomulós szám is nagy elismerést kapott a közönségtől. Továbbiakban elhangzottak delta-bluesok és country-bluesok is egyaránt, még két rock szám is belefért a repertoárukba, ámbár az egyiket még a beálláskor játszották és annyira belemelegedtek, hogy teljes egészében lejátszották a WILD THINGS-et, cseppet sem elhanyagolható módon. A befejező szám egy blues-rock volt a langyosabb "Gary Mooros" fajtából. Bár a közönségnek tetszett az én véleményem mégis az, hogy ezt a számot valamikor a műsor közepén kellett volna játszaniuk. Az előző szám hangulata után nem fért meg stílusilag és ritmikailag sem. A műsor felvonultatott majdnem minden zenei stílust, mely közel áll a blueshoz. Egy nagyon jó blues-rock formációt hallottam és a kezdeti lámpaláz elmúlásával, mikor mindannyian felszabadultan játszottak remek megoldásokat is felvonultattak úgy zenei, mint színpadi téren.
A második aznapi fellépő egy magyar zenekar, a Rambling Blues Trio volt. Mikor kezdtek kipakolni a színpadon, sejteni lehetett, hogy akusztikus zenekart lesz módunkban hallani. A zenekar felállása is ezt erősítette meg. Ekkor azonban még senki sem sejtette, hogy a mai nap egyik legnagyszerűbb előadását fogjuk tőlük a későbbiekben hallani. Az együttesről annyit kell tudni, hogy Szegedről származnak. Mint a nevükből is kisejlik, trióval van dolgunk. Jelenlegi felállás az együttesen belül: Király Vajk (akusztikus gitár, dobro, kazoo, ének), Hrabovszky Tamás (szájharmonika, háttéréenek, rumbatök), Szabó Csaba (ütőhangszerek, mosóteknő) és ,mint későbbiekben tudomásomra jutott, van egy énekesnő Tóth Anett személyében, ki néha kisegíti kellemes hangjával az együttest. Maga az együttes 1993-ban alakult Király Vajk vezetésével és már 18 évesen Jugoszláviában az Ada-i Fesztiválon szerepeltek. Ekkor még Tóth Anett volt a harmadik tag, ki az énekesi feladatot töltötte be az együttesen belül. 1996-ban Anett kivált az együttesből és helyére Szabó Csaba ütőhangszeres került. Az együttes stílusa ragtime blues, country blues, de szívessen kalandoznak a delta blues és a tradicionális blues világában, szigorúan akusztikus keretek között. Tavaly CD-jük is megjelent Tissassippi címmel. Gondolom, ahhoz, hogy mindenki érdeklődését felcsigázzam, ennyi bevezető a zenekarról elégségesnek bizonyul, úgy hogy térjünk rá műsorukra. Nyitódaluk Sonny Terry és Bobby McGhee közös szerzeménye az AS BORN BY THE BLUES volt. Úgy a szám felénél kezdett a közönség visszatérni a sátorba és az volt a meglepő, hogy egyből a földre telepedtek és kikapcsolván a külvilágot tekintetüket a színpadra szegezték. A második szám egy Blind Boy Fullen klasszikus volt. Ez volt az a pont, mikor rádöbbentem arra, hogy ma itt valami csodálatosat fog a közönség hallani. Kellemes hangulat kezdett kialakulni mindjárt a második szám után. Az elhangzott szám és a következő dal a ragtime blues minden szépségét felvonultatta, persze ebben nagy szerepük volt a fiúknak ott a színpadon. A negyedik szám egy lassú blues volt, szép harmonika és akusztikus gitár összjáték jellemezte a dalt. Megvallom, nem gondoltam volna, hogy Szegeden létezik egy ilyen nagyszerű zenekar. A nagyszerű csupa nagybetűvel értendő, mert nem csak nagyszerű zenészek, de nagyszerű showmanok is voltak egyszemélyben. Az egyes számok közötti felkonferálás szellemes szövegekkel volt tarkítva, ami tovább erősített ama hitemben, hogy fiatalkoruk ellenére profi zenekar dolgozik a színpadon. Apropó közönség. A zene sok embert csalogatott immáron a sátorba, és mint már fentebb említettem, aki bejött az mindjárt a földre telepedett és merev tekintettel az együttesre figyelt. Csak a fejek és lábak kisérték a taktust. A megszokott hőbölgés is eltűnt, csak tapsot és a tetszést kifejező füttyöt lehetett hallani az egyes számok között. Ők voltak a fesztiválon az első zenekar, aki elérte, hogy a nagyérdemű közönség csak a zenéjükre koncentráljon. Ritka az ilyen jelenség manapság. Mondhatom azt, hogy ebben az esetben a zene tényleg elvarázsolta az embereket. Vajk meg is jegyezte "Ez egy ülős buli." A következő szám Homesick Mac szerzeménye volt BALKAN BLUES THEME címmel. Az első teljesen istrumentális szerzemény, amit a mai napon hallottam. A spanyolgitárt felváltotta a dobro, melynek hangja feszesen, pattogósan mégis fülbemászón szólt. Szép andalító volt ez a szám és, ha lehúnytam szemem szinte magam előtt láttam az Adriát. Az eddig hallott legszebb szám volt szerintem. A következő számban is a dobrogitáré volt a főszerep. A CIGARETTA BLUES egy vidám dal volt, harmonika és gitár riffekkel tarkítva. Itt jegyzem meg, hogy nem csak a dal, de a hangulat a sátor alatt is vidám volt. Jólehet a közönség továbbra is a földön ült és a zenére koncentrált, a szemekben vidám csillogást lehetett felfedezni. Látszott, hogy megfogta őket is ez a zene, és élvezik ami körülöttük történik. A következő számok is a ragtime blues stílusban hangzottak el, majd egy ismert dal a MY BABY átirata következett. Ezt a DIDDIE WA DIDDIE Blind Blake száma követte. Csupa vidámság sugárzott a számból és hatására egy-két párocska nem bírván tovább, táncra perdült a színpad tövében. Az ONE MEET BOY számmal a vidámság ideiglenesen szünetelt, mivel ez egy vontatott 12-es blues volt. A vidám hangulat azután a LITTLE LITTLE MOTHER számmal tért vissza, melyből egy fergeteges boogie-woogie kerekedett ki. Az ezt követő szám tiszteletadás volt Dixon emlékének. Az I´M READY szám ragtime blues stílusban volt előadva cseppet sem hanyagolható módon. A következő szám a 20-as és 30-as éveket idézte skiffle stílusban. Elemi erővel tört ránk újra a vidámság és a zene. Eszembe jutott egy Van Morisson CD-m, ahol Lonnie Donegannal és Chris Barberral Belfastban adtak egy skiffle koncertet. Nos ezen a lemezen hallottam azt a vidámságot, mit most a Rambling Blues Trio tárt elénk. A befejező szám Ferenczi György, Magyarország egyik legjobb herflise által írott szám volt, Egyszer öreg leszek és kövér címmel. Ez a blues és reagee kavalkád méltó zárása volt ennek a fantasztikus koncertnek. Egy nagyon jó hangulatú, vidám és élvezetes egy órában volt részem. Rögtön elhatároztam magamban, hogy beszerzem majd az együttes CD-jét, melyet Király Vajknál az interneten keresztül is meg lehet rendelni.
A zenekar levonulása után, természetesen ráadásszámok nélkül nem is hagyhatták volna el a színpadot, nagyobb átalakítás vette kezdetét. A műsorfüzet szerint Török Ádám és Mini nevű zenekarának kellett következnie. Ez egy kicsit másfajta zenei világba fog majd elkalauzolni bennünket és azokat, akik kiváncsiak voltak a fellépésre. A Mini gyermekkorom zenekara volt és csak nem régen alakultak újjá. Zenéjük az akkori magyar viszonyokhoz képest nagyon progresszív volt, megvallom kedveltem őket. Remekül ötvözték a jazz, rock, blues és néha a komolyzenei elemeket. A koncertjük jó hangulatban zajlott. Ez a másság, amit a progresszív zene gyakorolt rám, üdítőleg hatott. Elhangzottak az egykori Mini slágerek, mint pl. a Gőzhajó, Vissza a városba, A kereszteslovag balladája. Török Ádám, mint ahogy már megszokhattuk tőle, most is remekül játszott fuvoláján és az "öreg" rockker semmit sem hagyott a véletlenre. Ugyanazzal a vehemenciával, mint a 70-es és 80-as években tette, birtokba vette a színpadot és remekül manipulálta a közönséget. Különben ők voltak a második zenekar, kiknek két napon belül sikerült megénekeltetnie a közönségét. A koncert két ráadásszámmal zárult. Semmivel sem játszottak többet, mint amire az adott pillanatban szükség volt. Ezek a profizmus jelei. Jöttek, játszottak, levonultak.
A levonulás után pedig a színpadot a szlovák ZVA 12-28 Band nevű együttes vette birtokba, ahol Bobek barátom dobolt az est folyamán. Mivel ismerős voltam, műsorukat a színfalak mögül nézhettem végig. Ez jól is jött, mert már a sok állástól kezdett fájni a derekam és a lábam, itt pedig találtam ülésre alkalmas helyet. A jegyzetelés is kényelmesebb volt ülve, mint állva. Pedig az előző nap végén megfogadtam, hogy kihozom magammal a kisfiam óvódai kisszékét, melyet kiselejtezéskor megvásároltam, mert amúgy remek ülőalkalmatosság, csak hát elfelejtettem. Elég strapa végigállni 12 órát. De térjünk vissza a bulihoz. A hangolás és a beállítás egy kissé hosszabb ideig tartott és a színpad előtt az időközben újra összesereglett nézőket ez egy kicsit kezdte idegesíteni. Némelyik bekiabált, hogy kezdődjön a buli. Az egész azért húzódott el, mert a Mini rengeteg saját dolgot használt és most mindent vissza kellett állítani és behangolni. Bizony ez időigényes feladatnak bizonyult hajnali egy órakor. De aztán felcsendültek az ismert dallamok. Big Bill Broonzy KEY TO THE HIGHWAY című számával indították a fiúk műsorukat. Kezdésnek egy 12 ütemű blues nem is rossz - gondoltam magamban. A második szám a CRAZY MIX UP WORLD, ez aztán felrázta, ha nem is a világot, de a közönséget mindenképp. Pergő boogie-woogienak induló, majd hagyományos 12-es ütemű bluesba váltó szám volt. A szám végén Noro Červenák bejelentette, hogy az estjüket a nemrég elhunyt blueslegendának, John Lee Hooker emlékének szentelik. Jól eset hallani, hogy a sok fellépő közül egyedül nekik jutott eszükbe megemlékezni a szomorú eseményről. Ezt a hangulatot jól fejezte ki a harmadik számuk, mely egy lassú nagyon szomorú blues volt, a YOU GOT MY RUNNING, melybe Čiampor szépen "siratta" herflijét és Červenák rekedtes hangon néhol szinte kiabálva énekelte a bluest. A lassú blues egypár nézőnek, kik egy kicsit ekkor már felöntöttek a garatra, nem tetszett és "Gitárszólót akarunk" bekiabálásokkal zavarni kezdték az előadást. Noro egy idő után megunva ezt, a szám közepétől átvette a herflistől a vezetőszerepet és kielégítve a kiabálókat egy csodálatos gitárszólót rögtönzött. A következő szám, a I WANT TO BE LOVE elhangzása után egy klasszikusnak számító B.B. King szám, a THE THRILL IS GONE következett. Szép egyéni szólókat építettek a számba, mely cseppet sem degradálta az eredetit. Noro gitárja és Čiampor herflije szinte szelte a levegőt körülöttünk. A hatodik szám YOU SO FINE egy lendületes és sodró ritmusú blues volt. Lehetett érezni, hogy a fiúk kezdenek felszabadultabban játszani. Ez a számon belüli improvizációkon is érezhető volt. Ez már az a ZVA 12-28 Band volt, melyet nemrégiben a második komárnói blues esten ismertem meg. Ezzel a számmal már a közönséget is magukkal ragadták és igazi bulihangulat kezdett kialakulni. Ezután Jimmy Rodgers WALKING BY MYSELF száma került előadásra. Ez megmozgatta a közönséget is. Újabb közönség énekeltetésnek lehettem fül -és szemtanúja. A nyolcadik szám elején aztán lejött a színpadról a dobos és a herflis. Bobek mellém telepedett és odasúgta, hogy egy kis meglepetés fog történni. Kiváncsian vártam mi lesz az. A playlist szerint T. Bone Walker STORMY MONDAY BLUES című számának kellett következnie. A felcsendülő gitár és bőgő nem sokára bele is kezdett a számba. Hát ez volt a meglepetés. A két testvér, Noro Červenák és a basszusgitáros Laco Červenák együtt adták elő a számot. Úgy a szám közepén Bobek visszaült a dobok mögé, hogy halk cintányérkiséretet adjon nekik, majd pár taktus után belevágtak a "sűrűjébe", hogy a végére egy fergeteges blues kerekedjen ki. A magával ragadó és egyedi feldolgozást hallottam, mely nemcsak nekem, de a közönségnek is nagyon tetszett. Vastapsot kaptak. MOVE címmel egy újabb 12 ütemű blues hangzott el. Valójába az egész előadást a 12-es ütem uralta. Itt a herflié volt a főszerep, majd belevágtak Waters HOOCHIE COOCHIE MAN számába. Hangszerek szinte "sírtak" kezük alatt. Még a hideg is kirázott és nem a lehűlő levegő váltotta ki. Majd elhangzott a LITTLE BY LITTLE szám, melyet az előző bulin is játszottak. Ezután egy saját szerzemény hangzott fel, mely a tavaly megjelent CD-n található meg ACH TO JE BABA címmel. Ezután egy Buddy Guy szám a MY LOVE FOR YOU dallama csendült fel és a végére egy Dixon standard, a I JUST WANT TO MAKE LOVE TO YOU varázsolta el a közönséget. Eddigre a zenészek részéről igazi örömzenélésbe csapott át a buli, még az sem csökkentette kedvüket, hogy koncertjukkal párhuzamosan egy neves együttes lépett fel, és ennek köszönhetően nem sokan voltak a sátor alatt. Csak a blues fanatikusok maradtak, de ők igazán jó előadást láthattak, hallhattak. Ezt a végén azzal hálálták meg, hogy ráadásszámot követeltek a zenekartól. A plussz szám B. B. King EVERYBODY GOT THE BLUES lendületes dala volt. Ebben a számban azután mindegyik tag hangszeres szólóval búcsúzott el a közönségtől.
A ZVA 12-28 Band újra bebizonyította, hogy kezd igazi profi zenekarrá válni. Ezt az is jelzi, hogy 2000-ben őket választották az év blues zenekarának Szlovákiában, és Bobek mostanra teljesjogú tagjává kezd válni az együttesnek. Az egész koncert meghitt hangulatban volt előadva, ahol a lassú blues váltakozott a lendületes ütemekkel. Eleve az elejétől fogva "diszkréten" voltak a hangszerek beállítva, nem volt semmi torzítás és plusz hangerő, csak amennyi kellett. Ez olyan meghitséget kölcsönzött az egész bulinak. Mivel hajnali két óra is elmúlt már és nemsokára munkába kell menni, elbúcsúztunk az ismerősöktől és Bobek szüleivel hazaindultunk. Úton hazafelé már tervezgettem a pénteki kijövetelemet, de ekkor még nem sejtettem, hogy családi okok végett ez volt utolsó napom az idei Klikk Fesztiválon. Sajnos a pénteki és szombati bulikon már nem tudtam ott lenni. Végül is jól éreztem magam ezen a két napom is, és megfogadtam magamban, hogy jövőre újra itt leszek.

V.J.

ps. A fotókat, melyekre igéretet kaptam remélem mihamarabb feltehetem oldalamra. Addig is mindenki elnézését kérem, hogy képekkel nem tudom színesíteni beszámolómat.